A tengerészek ismét behajóztak a divat tengerén

Csíkok, vasmacskák, szexi matrózok

„A tengerészek, oly merészek…” na jó most nem azokról a tengerészekről beszélünk, hanem az idei nyár legnagyobb divatjáról, mely már tavaly nyáron kikötött a divatházak polcain, de idén indult igazi hódító útjára.

Amióta az eszemet tudom, mindig is imádtam a tengerész stílust, és szerencsére ezzel nem vagyok egyedül, hiszen sok neves divattervező is ihletett merített az idei nyári trendekhez a jó öreg tengerészektől. Valójában a tengerész-stílus minden nyáron divatos volt, de valódi térhódítása talán csak idén indult útjára. A matrózlányos cuccokat nyugodt szívvel lehet viselni bármilyen alkalommal, legyen szó munkahelyi megbeszélésről, vagy egy hétvégi randevúról, esetleg egy tengerparti (Balaton parti) sétához. Természetesen minden eseménynek megvan a maga matrózos stílusa.

A japán Vogue áprilisi száma készített is néhány tengerész összeállítást, melyek igazán remek ötletet adhatnak számodra. A modelleket Mirte Maast Sabino Pantone stylist bújtatta tengerész-ruhákba, a fotókat pedig Andreas Sjödin készítette. Persze, ha nem szeretnétek, hogy azt gondolják rólatok, hogy éppen most kötöttetek ki a tengeren, vagy éppen, hogy főállású matrózként dolgoztok, akkor azért lehet finomítani ezeken a csíkos összeállításokon. Csíkos felsőhöz egy piros, vagy fehér sortot, nadrágot, vagy szoknyát is felvehetsz, vagy az egyszínű felsődet, ruhádat dobd fel egy csíkos sállal, táskával, hajpánttal. Ha tetszik ez a stílus, akkor hidd el, variációk végtelen tárházát találhatod meg ebben a stílusban.

A csíkos fekete-fehér, kék-fehér, vagy piros-fehér ruhák, nadrágok és felsők idénkülönösen feltűnőek, azonban ügyeljünk arra, hogy ne tényleg ne vigyük túlzásba, itt is él, hogy a kevesebb jobb. A csíkos darabokhoz a legjobban a piros lábbelivel, egy-egy szép tengerészes bizsuval, vagy akár egy hozzá illő, élénk színű toppal dobhatjuk fel. Különösen divatosak lesznek idén a különféle zakók, mellények, szövetnadrágok, valamint térdszoknyák, piros, ill. tengerész-kék színekben.

A csíkos ruhákkal figyelj, főleg az egyenes vagy enyhén karcsúsítottak trendik idén nyáron, melyeket nem szabad „túldíszíteni”, elég csupán egy vékony fonott bőrhatású öv a derékra, vagy egy gyöngysor a nyakba, talán egy nagyobb fülbevaló, vagy egy fonott pakolós táska. Ha nem bonyolítjátok túl ezt a matrózos öltözéket, akkor biztos, hogy nem csak divatosak lesztek, de minden szem rátok szegeződik majd.

Ezzel az irányvonallal kapcsolatban az az érdekesség, hogy a matróz divat alap ruhatárt képez a drágább külföldi nyaralóhelyeken is. Kezdetben a sportos ruhák kollekcióiban jelentek meg, mára azonban átalakultak nőiesebb, elegánsabb fazonokká. Számos divattervező kifejezetten az elitnek készíti tengerészes ruhakölteményeit. Többek közöttTommy Hilfiger, a Ralph Lauren és a Gant.

Gyakori, hogy a divatházak előállnak otthoni kiegészítőkből álló kollekciókkal is a ruhák mellett, így például egy Guess vagy Calvin Klein márka imádói nyugodt szívvel feküdhet kedvenc tervezőik által felöltöztetett párnák, ágyneműhuzatok közé, persze ezt még leginkább a gazdag elit engedheti meg magának.

Mivel a lakásba szánt kiegészítők, bútorok között már olyan is akad, ami passzol a pulóver címkéjéhez, mindezt egyfajta lakásviseletnek is nevezhető. Az egyik legismertebb matrózos lakástrendet a GANT dobta piacra, mely az elnök egyik kedvence lett. Bár a GANT története az 1900-as évek Amerikájában kezdődött, a cég azóta elismert világmárka lett és önálló home-kollekcióval is büszkélkedhet, amivel először 2002-ben álltak elő.

A minőségi anyagokból gyártott ágyneműk, ágytakarók, díszpárnák és egyéb kiegészítők olyan rangot szereztek maguknak a piacon, hogy idén a Kennedy család nyári házát is aGant Home kollekciójából válogatták össze. A Hyannis Portban található házat illeszkedve a festői kikötő hangulatához és a tengerhez, klasszikus mintákkal és tengerész színekkel díszítették. A nálunk is megtalálható üzletben, a MOM Parkban bárki meggyőződhet róla, hogy milyen színek, minták és anyagok tartoznak még a Gant Home vonzásköréhez.

A matróz stílusról

A matrózos ruhákat az uniformista stílus ihlette, kezdetben főként sportos, lezser ruhaneműket kínáltak ebben a fazonban, majd megjelentek az elegáns, nőies, olykor luxust sugárzó modellek is. Ezekben a ruhákban a felkapott nyaralóhelyek kaszinóiban, éttermeiben is sikk megjelenni. A karakteres stílusjegyek továbbra is felfedezhetők a ruhadarabokon, a divattervezők azonban minden szezonban újítanak valamit.

Ezeket a csíkos, lezser fazonú darabokat akár egy hajókiránduláshoz, balatoni vitorlázáshoz, de munkahelyre, céges összejövetelre is ideálisak. Az ujjatlan topok, a rövid és hosszú ujjú pólók, tunikák tiszta pamutból, pikéből vagy különféle könnyű, rugalmas szálat is tartalmazó, kevert anyagokból készülnek. A vékony fonalból kötött, illetve horgolt pulcsik is megjelennek a tengerésztrendben. A klasszikus, kék-fehér, vízszintes csíkos modellek mellett a fehér, kék vagy piros alapszínű felsők is gyakoriak.

A lezser felsőrészeket lenvászon nadrággal és szoknyával hordhatod. A tengerészstílus egyik alapdarabja a bő szárú, hófehér nadrág, amely rendkívül jól variálható. A színek közt újdonság a citrom és a napsárga, ezek a tónusok nem dominálnak, csupán kisebb felületeken vagy díszítőelemként szerepelnek. A sötétkéket néha élénktürkiz vagy vízkék, a pirosat bordó váltja fel a tengerészmodelleken.

Ha úgy érzitek ez a stílus épp nektek való, akkor ne habozzatok, azonnal szerezzetek be egy sportosan merész, elegáns csíkos, vagy épp egy szexi vasmacskás darabot és hódítsátok meg a partot. Tengerre fel lányok!


Forrás: http://www.independent.co.uk Szerző: Antalfy Krisztina - 2011. július 29. péntek

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

  • Rólunk mondták

    Ezt írták rólunk sikeres vizsga után:

    "Számomra az online hajóvezetői tanfolyam előnyt jelentett. Elfoglalt emberként a kevés szabadidőm ütemében volt lehetőségem a vizsgára való felkészülésre. A tananyag tárgyiassága megfelelő példákkal kiegészítve nagyszerű elsajátítást garantál. Kiegészítő információk érdekessé teszik a számunkra idegen nyelvezet elsajátítását. A tanulás megfelelő hosszúságú részekre van bontva, jól eltalált résztesztekkel. A tanulást konzultációkkal lehet segíteni, ahol rendkívül kedves, biztató konzultáns segít a nap bármely szakában. Úgy sikerült egy új életforma alapjait elsajátítani, hogy közben rengeteg információt elsajátítottam a tengerrel kapcsolatban és csak remélni tudom, hogy a megismert emberek által képviselt jókedv, nyitottság minden hajós viselkedését tükrözi. Büszke vagyok, hogy elvégeztem a tanfolyamot, biztosan tudom, hogy a C hajóvezetői tanfolyamot is elvégzem, valamint gyakorlati tanfolyamon is részt veszek. Szép élmény és jó kikapcsolódás lesz."

    Mezriczkyné Talpas Ottilia

    "Szia Károly!

    Természetesen teljesen elégedett voltam a szolgáltatásaitokkal. Minden pontosan úgy zajlott, mint ahogy azt korábban ígérted. Rugalmasságotoknak köszönhetően a feszített, szoros időbeosztásom ellenére együtt tudtunk működni, és sikeres vizsgát tudtam tenni. Jövőre tervezem, hogy a gyakorlati részt is átvegyük Veletek, és azután egy elméletben és gyakorlatban is alaposan felkészült hajóskapitánnyá váljak! :) A hajóbérlési lehetőségeiteket látva bízom benne, hogy a következő években is kapcsolatban maradunk, és találkozunk a tengeren!

    Munkátokhoz további sok sikert -és persze sok hallgatót!- kívánok!

    2016. június 28. Baráti üdvözlettel: Bocskay Péter"