Élményeim a hajóvezetői tréningen

Nem tudom hányan voltatok már úgy, hogy különböző forrásokból hallottátok, hogy -„Horvátországban kibéreltünk egy vitorlást a haverokkal”- vagy az üzlettárssal és hű de jó volt. Hát Én is hallottam párat, éppen eleget ahhoz, hogy kellőképpen benne legyen a nyári időtöltéses gondolataim között. Sokszor tervezgettem, fantáziáltam és álmodoztam arról, hogy milyen lenne a közelebbi barátainkkal kibérelni agy szép vitorlást bepakolni a hajóba és nekiindulni a végtelennek tűnő tenger hullámain.

Idén nyáron egy szerda esti beszélgetés közben hirtelen egy ajánlatot kaptam, mit szólnék, ha csatlakoznék a két hét múlva esedékes skipper gyakorlati vizsgához, és matrózként kipróbálnám magam. Ugye nem nagyon kell részleteznem, kb. öt perc alatt eldöntöttem- MEGYEK- és az sem érdekelt, hogy két napig szerveztem át az üzleti ügyeimet. Nagyon vártam már azt a napot mikor, amikor a hajó fedélzetére léphetek és elindulunk a kikötőből.

Megérkeztünk egy augusztusi szombat reggelen, délután átvettük a hajót és az eligazítások után mindenki elfoglalta a kabinját, úgy döntöttünk, hogy keresünk egy csendes öblöt és ott éjszakázunk horgonyon (ez azt jelenti, hogy csak a horgony rögzíti a hajót ). A reggeli látvány ami az öbölben fogadott az magáért beszél. (1. kép )

Már előző este megpróbáltam teljesen átszellemülni a hajózáshoz, de a pihentető alvás után és a reggeli  kilátást követően teljesen „megérkeztem” a hajóra. A skipper (hajós nyelven kapitányt jelent) gyakornokokkal részt vettem elsősegély oktatáson, navigációs képzésen és a tengeri kresz gyakorlati alkalmazását is begyakoroltuk.

A napjaink nagyon „unalmasan” 🙂 teltek, hajóztunk, fürödtünk, tanultunk. Az éjszakai tengeri hajózást viszont nem tudom semmihez sem hasonlítani. A koromsötétben csak a csillagokra a világítótornyok és a hajók jelzőfényeire támaszkodtunk. Itt megtapasztalhattuk a navigálás fontosságát és alkalmazásának szükségességét.

A hajón elkészített házi füstölt kolbászos lecsó felért a legfenségesebb királyi lakomával és mindannyian nagyon élveztük, mikor menetközben fogyasztottuk el (csak, hogy tartsuk a menetrendet).

A szigeteken elrejtve nagyszerű éttermeket lehet felfedezni, ahol a tengeri ételek egész sorát lehet kipróbálni.

Ezúton jegyezném meg az oldal üzemeltetőinek egy esetleges éttermeket és kávézókat kategorizáló fórum létrehozását fontolják meg.

A tengeren eltöltött idő alatt sikerült teljesen megszabadulnom a mindennapos terhektől és végre megértettem amit már annyiszor hallottam másoktól. Maximális kikapcsolódás azt mondhatom.

Üdvözletem,

Bánfi Gergő

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

  • Rólunk mondták

    Ezt írták rólunk sikeres vizsga után:

    "Számomra az online hajóvezetői tanfolyam előnyt jelentett. Elfoglalt emberként a kevés szabadidőm ütemében volt lehetőségem a vizsgára való felkészülésre. A tananyag tárgyiassága megfelelő példákkal kiegészítve nagyszerű elsajátítást garantál. Kiegészítő információk érdekessé teszik a számunkra idegen nyelvezet elsajátítását. A tanulás megfelelő hosszúságú részekre van bontva, jól eltalált résztesztekkel. A tanulást konzultációkkal lehet segíteni, ahol rendkívül kedves, biztató konzultáns segít a nap bármely szakában. Úgy sikerült egy új életforma alapjait elsajátítani, hogy közben rengeteg információt elsajátítottam a tengerrel kapcsolatban és csak remélni tudom, hogy a megismert emberek által képviselt jókedv, nyitottság minden hajós viselkedését tükrözi. Büszke vagyok, hogy elvégeztem a tanfolyamot, biztosan tudom, hogy a C hajóvezetői tanfolyamot is elvégzem, valamint gyakorlati tanfolyamon is részt veszek. Szép élmény és jó kikapcsolódás lesz."

    Mezriczkyné Talpas Ottilia

    "Szia Károly!

    Természetesen teljesen elégedett voltam a szolgáltatásaitokkal. Minden pontosan úgy zajlott, mint ahogy azt korábban ígérted. Rugalmasságotoknak köszönhetően a feszített, szoros időbeosztásom ellenére együtt tudtunk működni, és sikeres vizsgát tudtam tenni. Jövőre tervezem, hogy a gyakorlati részt is átvegyük Veletek, és azután egy elméletben és gyakorlatban is alaposan felkészült hajóskapitánnyá váljak! :) A hajóbérlési lehetőségeiteket látva bízom benne, hogy a következő években is kapcsolatban maradunk, és találkozunk a tengeren!

    Munkátokhoz további sok sikert -és persze sok hallgatót!- kívánok!

    2016. június 28. Baráti üdvözlettel: Bocskay Péter"